Akárhányszor a hegycsúcsra néztem, lehetetlennek tűnt megmászni. Akkor nem tettem mást, mindig csak a következő lépésre koncentráltam. Csak egy lépés. Csak egy lépés. Van időnk. Biztattam magam. Nem szabad rohanni és mindent Istenre kell bízni. Ez a legnehezebb, de a legszebb dolog. (Keszei Kristóf)

A hegyre való menet az életre tanít. Lehet, hogy lesz néhány élesebb kő, amin nehezen jutsz át, de aztán jön a következő lépés, ahol már laposabb kövekre léphetsz és nem kell annyira küzdened. Az is lehet, hogy vár rád egy olyan szakasz, ahol esélyed sem lesz jól lépni és döntened kell, melyik a kévésbe rossz. Rengeteg leckét kaphat az ember, de végül rájön, hogy az utat nem egyedül kell végig járnia, mert Isten mindig vele van. (Kovács Bálint)

Békét és nyugalmat kaptunk minden alkalommal Medjugorjéban. Úgy érzem, ez a hely kimagaslóan benne van Isten kegyelmében. Nem lehet megmagyarázni, de szerintem itt lehet legkönnyebben találkozni Istennel. (Vörös Júlia)

A három 17 éves gimnazista tanulni ment a hegyre. Tanulni önmagáról, az életről és mindeközben megtapasztalták Isten végtelen szeretetét. Megtanulták, ha imádkoznak, érdemes csendben maradni, figyelni és nem beszélni. Ez a módszer segített nekik abban, hogy jobban megértsék lelkük működését. Kovács Bálint, Vörös Júlia és Keszei Kristóf gondolatait ismerhetik meg.

A riporter, Kékesi Enikő.